Ez az oldal nincs kapcsolatban a mangakákkal, az anime producerekkel, íróikkal, színészekkel, és senkivel a készítők közül. Ez csak egy rajongói oldal.
Áhh, vége az FMA-nak. Pedig a végére már tényleg eléggé a szívemhez nőtt. 115 rész alatt nem is csoda. A sima FMA sem volt rossz, az inkább érzelmes és gondolkodós volt.. nade a Brotherhood!! Nem éreztem azt a 64 részt, egyáltalán, két nap alatt huss! Lepergett, és most megint rámtört a:
"BASSZUS, MÁR MEGINT VÉGE VAN?!!" -hangulat.
Kedvenc karakter: (SPOILER LEHET) Ed-et bírtam az elejétől, Al-t már kevésbé.. fura volt a hangja meg a páncél is irritált.. x"D de megszoktam.. Nagyon imádtam egy ideig Hughes-t, de meghalt.. aztán Kapzsit, de aztán ő is meghalt.. (ez az én szerencsém) aztán maradt Mustang, meg Irígy. Irígyet még kedveltem a Brotherhood elején is, de aztán átment idegbeteg szörnybe, és ez kicsit visszatartott a továbbiakban. Aztán felbukkant Lan Fan és Ling Yao(♥). Aztán visszatért Kapzsi(♥) Aztán Ling-et megölték (-♥) és ezután egybeolvadt Kapzsival (♥+♥=☺) Itt már majdnem teljes volt a boldogság, de aztán.. Megint megölték Kapzsit.. (☺-♥= :-(+ ♥) És a legvégén meg Ling is elment(-♥).. vissza Shing-be királynak, de akkor is.. Ne már! És mi lesz Lan Fannal?! Elvesztette az egyik karját, megölték a nagyapját. Kár, hogy ők ketten végül nem jöttek össze Ling-el. Huh.. OK, megint túlságosan elvonatkoztattam a történettől. :"D Sebaj.. Legalább Edward és Winry. Legalább Roy és Risa.. bár ez nem biztos.. MIÉRT VAN MÁR VÉGE?!! MÉG ANNYI RÉSZ LEHETETT VOLNA!! Basszus..
Igen, átjutottam az FMA Brotherhood-hoz.. És wáh, ez az opening egyből.. na jó, inkább csak másodszorra, de imádom! *.* A zene se rossz, de a képi világgal együtt egyszerűen fantasztikus! Ritmusra is nagyon jól rá éreztek, meg illik is a zenéhez. Minden akkor van, amikor kell, az utolsó rezgésig. Király! Nade.. Sajnálom, nem igazán vagyok most életképes állapotban, ugyanis.. VIZSGÁK!
És basszus egyik napról a másikra! Bejön a tanár.. "Na, mikor írjuk?" Csend.. "Holnap jó lesz?"
NEM! ROHADTUL NEM! ...
Huh, ez van.. Matek, német, meg persze az összes többi is.. Tz-k, dolgozatok, javítani kéne, de hogyan?!
"Ha igaz az, amit mondanak, és az élet tényleg csak a legvégén nyer értelmet.. akkor vajon minden, amit addig teszünk, az értelmetlen és felesleges? Ezt sohasem tudtam elfogadni."
Nade MA, ma tényleg dolgoztam! Felraktam 3 új animeismertetőt, mivel az egyik szavazás szerint ezt hiányoljátok a legjobban az oldalról. Szóval: Bleach, Kimi Ni Todoke és FMA. Amikről én csak annyit mondanék, hogy:
Bleach: a szinkronos részeket láttam, a feliratos meg pont egy fillerszezon elején kezdődik, és.. még nem szántam rá magam..
FMA: 40. rész körül lehetek, nem rossz, de nem köt le annyira betegesen. Azért elnézegetem, ha nincs jobb.
Kimi Ni Todoke: animét végignéztem, HOL A MANGA?!!! Könyörgöm.. pls.
Szóval végre valamit összeaktívkodtam, de most meg tehetek fel ezekhez is extrákat, amikben már így is el vagyok úszva.. Wah, nem igaz, MIKOR JÖN MÁR A SZÜNET?!
"Miért hisszük azt, hogy mi megválthatjuk a világot? Miért gondoljuk azt, hogy általunk ez a hely jobb lehet? Miért reménykedünk és miért bízunk más emberek jóságában? Miért van erőnk mosolyogni, és a legkilátástalanabb helyzetekben azt mondani: "Jól vagyok."? Mert mi is csak emberek vagyunk."
Basszus.. a vizsgák.. MIÉRT?? Sajnálom, de ma nem tudok firssíteni.. tanulnom kell.. sokat.. -.-
Képet nagyítsd ki! Most ez rám nagyon igaz, sajnos.. :D Áhh, pedig úgy csinálnék mást..
VÉGE LETT A VÁMPÍRNAPLÓK 3. ÉVADÁNAK!!! ÉS SZEPTEMBERIG NEM LESZ ÚJ RÉSZ!!!
Az előző bejegyzésben olvashattad "A Szörny" című kreációmat. Ez egy versenyre készült, nemes egyszerűséggel egy szörny napját kellett leírni az emberek között.. na jó, a végén kicsit messzire mentem, de a gondolkozós rész az egyértelműen megvolt benne. ^.^"
Szóval, ez a "remekmű" egyszerűen csak kipattant az agyamból.. elkezdtem írni és ez lett.. Először csak az első fele, de aztán ezt rövidnek gondoltam és akkor kicsit még továbbírtam.
Nem tudom, kinek tűnt fel, de a "főhősről" gyakorlatilag semmit sem tudtunk meg. Se a nevét, korát, nemét.. hogy hol lakik, hogyan is öli tulajdonképpen az embereket? Ez egyfajta feszültségfokozó. Nem akartam amúgy sem teletömni mindenféle felesleges tényadattal. Én tényleg az érzelmi részére mentem rá. Így szoktam amúgy is írni.
Jah, és amúgy.. nem feltétlen gondolom azt, hogy ez egy befejezett sztori lenne. Inkább csak ilyen első jelenet. Bevezető. És ha valakit érdekel, akkor szívesen tovább írom.. na jó, inkább nem kínozlak ezzel titeket.
Nade lényeg, hogy én nem egy pszichopata tömeggyilkos embermészárlását írtam le, hanem egy megtört, elhagyott ember történetét, aki nem találja a helyét a világban. Aztán most hogy a vége.. az tényleg a vége-e?
Szörny? Mindig, mindenki ezt mondta rám, de vajon tényleg így van-e? Ki dönti el, hogy valaki szörny lesz-e vagy sem? Vajon ez tényleg előre el van rendelve még a születés előtt? Vagy én tettem valamit, amivel ellene lettem a természetnek? Mégis milyen jogon merészelnek engem egyáltalán szörnynek nevezni? Persze.. én tényleg egy szörny vagyok. Valódi, emberek testén élősködő démon. A sötétben járkáló fenevad, amit ember nem fékezhet meg. Mert még ő sem tud uralkodni magán. Mások legalábbis ezt gondolják. De mi lenne akkor, ha még is képes lennék rá? Akkor vajon minek neveznének?
Minden este ezen gondolkozom, miközben az ágyamon fekve az ablakban a felkelő Holdat nézem. Nappal nem szívesen járkálok odakint. Túl világos az a hely nekem. Tele van olyan emberekkel, akiket még én sem szeretnék bántani. Anyák, gyerekek, fiatal kamaszok, akik csak most kezdik élvezni az élet ízét. Miért venném el tőlük az életet? De azok, akik még éjszaka is az utcák sikátoraiban rejtőznek, a tolvajok, csalók, hazátlan koldusok és öregek.. ők megérdemlik a halált. Én legalábbis mindig így gondoltam. Ezért várok.. Minden nap várok egészen éjfélig. És mikor a Hold elérte járásának legmagasabb pontját.. csak akkor adom át magam az őrületnek.
Nem tudom irányítani magam, akkor már nem. És csak bízni tudok benne, hogy másnap nem egy halom gyerektetem felett ébredek. És csak remélhetem, hogy nem azt fogják bemondani a hírek, hogy egy vadállat megölt három fiatal lányt, akik éppen hazafelé tartottak egy házibuliból.
De miért..? Miért csak én vagyok egyedül? Nem mond ez ellent semminek? Nem kellene, hogy legyenek társaim? Mi az, amit elkövettem, és miért csak én követtem el?
Eljött az idő. Éjfél. Ott állok a templomtorony tetején, ahogy mindig. Érzem a föld rezgését a lábam alatt, érzem, ahogy a harang elüti a 12 órát. És érzem, ahogy erre a hangra én is egyre többet veszítek el magamból.. Bizsereg a kezem, a lábam, az egész testem. Ezt már nem lehet visszacsinálni. Ennek már vége. Az agyam üres, a testem pedig nem érzékel semmilyen fájdalmat.
Annak, aki most az utcákon jár, annak az életét a már senki sem mentheti meg.
Hogy milyen egy magamfajta élete? Erre nehéz választ adni. Ugyanis én nem is igazán tekintem életnek azt, ami nekem van. Felkelni.. megmosdani.. lemosni magamról az elmúlt éjszakák keserű mocskait.. ezek mind olyan emberi dolgok.. mégsem feledtetik velem a valós énemet. Sosem voltak barátaim, sosem voltak szerelmeim, és sosem volt senki, akit érdekelt volna a létezésem. A napok.. számomra értelmetlenek.. az idő megállt valahol.. és nem akar megmozdulni. Nekem nem. Egy ideig még reméltem, hogy talán találhatok magamhoz hasonlókat, de nem így történt. Nincs se barát, se ellenség. Mi végre lettem akkor hát teremtve? Nem lett volna semmi oka? Csak egy véletlen, egy rossz melléfogás, egy kezdő angyal hibája a Mennyekben? Akármi legyen is, hamar véget akarok vetni neki.
Elmegyek sétálni. Legalább addig sem rágódom a dolgokon. Kilépek a lakásom ajtaján. Elindulok lefelé a lépcsőházban.
-Jó reggelt, szomszéd! - köszön nekem szemből Charles. Vidám alak, túlzottan is vidám. -Csak nem dolgozni?
-De, igen, arrafelé. - válaszoltam neki. Mit is mondhatnék? Valahogyan magyaráznom kell neki, hogy honnan van pénzem a lakbérre és a többire. Ez tűnt a legkézenfekvőbbnek. Van pénzem mert dolgozom.. és nem azért mert éjjelente gyilkosoktól és betörőktől lopom el én is a zsákmányt.
Látom azt az aprócska ráncot Charles orra felett, ami arra utal, hogy éppen kérdezni készül valamit. Jobb lesz, ha még most lerázom. Mielőtt még túlzottan belemelegedne.
-Figyelj, lenne egy kis probléma, amit..
-Sajnálom, rohanok.. -mondom sietve, és ezzel kilépek a nagy üvegajtón, otthagyva őt a lépcső lábánál.
Ma tényleg sietek, hiszen ma lesz a napja.. az évfordulója az első gyilkosságomnak. 25 éve volt már, de mit sem számít, hisz olyan, mintha tegnap lett volna. Mintha 25 év sötétsége, egyetlenegy hosszúra nyúlt éjszakában teljesedett volna ki. Egy fiú.. egy 15 éves fiú volt az első, akit megöltem. Ott ébredtem a holtteste mellett, vérben úszva egy sikátorban. Rettenetes látvány volt, az arca összezúzva, tele karmolásnyomokkal. Elvérzett. Később a mentők sem tudtak érte semmit sem tenni. Állattámadás. Ennél jobb nem jutott eszükbe. Azóta beszélnek valami emberek közt rejtőző, éjjel gyilkolni járó fenevadról a városban. Gondoljanak, amit csak akarnak, vagy amitől jobban érzik magukat. Ennek ma úgyis vége lesz.
Kimegyek a temetőbe. Már kezd sötétedni. A fiú sírja hátul, a harmadik sorban van. Szép, virágos, de nem tűnik ki túlzottan a többi közül. Ez lenne ifj. Chritian John Edgware sírja.. A kis Johnny végső nyughelye.
-Sajnálom. - motyogom magamban a sírhoz. Azon a napon, a temetése napján fogadtam meg, hogy fékezni fogom magam. Hogy ez többé ne történhessen meg. De nem sikerült betartanom. Akárhányszor próbáltam is, ezen nem tudtam uralkodni. És most jött el az idő.. a végső idő, hogy ezért végre megfizessek. Nem tudsz élni? Hát halj meg!
Előkaptam a tőrt, a tőrt, amit még a lakásból hoztam el. Fémes acél penge, 15 cm éllel. Pont elég lesz. Nem volt jó nekem ez a világ. Illetve én nem voltam jó ebbe a világba. Johnny Edgware, és még ki tudja, hányan mások. Mindig várni a híreket, a beszámolókat az újabb mészárlásokról, és felismerni a tehetetlenségemet. Most kell ennek vége lennie, most amikor még nem késő. Talán túl egyszerű, hogy egy ilyen apró tőrdöfés végezzen velem, de jó lesz ez így.
Két kezembe fogom a kést. És szúrok. Nincs bennem kétség, se semmi vonakodás. Ezt már előre eldöntöttem. Itt fogok elvérezni, itt fogják megtalálni a halott tetememet a vértócsában úgy, ahogyan azt 25 éve kellett volna.. a kis Johnny Edgware holtteste mellett.
Az elmúlt 1,5-2 napban ezzel szenvedtem. Mondanom sem kell, keservesen. Hiba az még mindig van benne, mivel az áttűnések néhol picit csúsznak, és /fogalmam sincs, milyen okokból/ KÉPEKET HAGY KI! És így eléggé fura.. pl. egy Nana kép hiányzik és így enyhén értelmetlen, hogy miért van ott középen a felirat.. Nem tudtam vele mit tenni, de remélem nem ez lesz a fő szempont a nézésnél. Fent van Youtubeon és Indavideón is, olyan figyelemfelkeltő kampány az egész. +gyakorlás Életem első montázsfilmje! Bizony! Uh.. pár év múlva úgy fogom nézegetni, mint valami erekjét..
Jó, Ok. Érettségi szünet van, szóval ráértem. Két anime rész között összehoztam párat. Egy kis vágás, néhol egy kis áttűnési effekt..
25db, remélem tetszenek. Extráknál vannak, a megszokott módon elhelyezve. A cikkeknél is van pár új darab, azt is érdemes megnézni. Kimi ni Todoke-ban végigértem az első évadon, most jöhet a második! És így, hogy csináltam is valamit, már nincsen bűntudatom sem!
Jelentkeztem egy versenyre a natsu.mlap-on, remélem jól fog menni, az írásokat majd felrakom ide is, szóval drukkoljatok!
Kicsit megvariáltam a Cikkek menüt, mert már tényleg kezdett furán kinézni. ^^ Most jobb, báár.. így meg nagyon üresnek látszik.. Ezért írtam pár új cikket, és így kb. most már okés, de majd még folytatom tovább, amíg tökéletes nem lesz.
A másik dolog, hogy tegnap elkezdtem nézni a Kimi no Todoke-t /37 rész/ és.. eléggé rácuppantam.. Már egy ideje szenvedek az FMA-val /most tartok a 40. rész körül/ de kellett egy kis szünet, úgyhogy elkezdtem nézni ezt. Az idegesítő mennyiségű hülye arckifejezést leszámítva a történet egész jó. Kevesebb, mint egy nap alatt végigpörgettem az első 20 részt, de most már kezd fájni a fejem.. Áhh, de kit érdekel, nézem tovább!
De azért gondoltam írok ide is valami, adok egy kis életjelet, meg ilyenek, szóval körbefutottam az oldalakat, konstatáltam, hogy minden Ok, és akkor most mehetek vissza zombi módba..
Saját írás, amolyan love story.. Oneshot, ha úgy tetszik. Olvasd el!
Csillogó Ametiszt
Egy kő.. Elképesztő, hogy mennyire érdekfeszítő.. És mi ezért utaztunk ide, hogy ezeket nézzük..
Bizony, osztálykirándulás. Átbuszoztuk érte az egész országot a forróságban, és miért? Ametiszt, mi? Mintha nem lenne teljesen egyforma mindegyik. Persze mondják, hogy a lányok szeretik az ilyen csillogó, dolgokat, de ez akkor is túlzás. A harmincadik terem után már valahogy megszűnik a varázs.
Itt ülök egyedül a földön egy kicsi, sötét, halványan kivilágított szobában. A többiek már tovább mentek valamerre, nézik a többi ugyanilyen vackot. Ide nem jön be senki. Itt nyugi van. Szép sorban egy üvegszekrényben a kristályok, kék, lila, sárga, zöld.. Felettük a feliratok, és mindegyikhez külön egy-egy bekezdésnyi szöveg. „Szilícium-foszfát származék, nevét jellegzetes kékes színéről kapta, főként terhes anyák kezelésére használták az ókorban, ezért hívták gyermekkőnek is.. Szerencsét hoz a fiatal lányoknak párválasztáskor.. A legenda szerint..stb.” A tanár bezzeg beült kávézni valahova, minket meg beküldött ide. Na de mégiscsak inkább itt, mint kint a tűző napon, nem igaz? Kő, kő, kő.. és ami a legjobb: a végén lehet venni is, hazavinni, és megmutatni másnak is, hogy „Nézd, milyen szép ez a kő! Tudod, ez egy szerencse-védő-szerelem kő, ami..” Sosem hittem az ilyenekben. Ezután sem fogok. Még hogy szerelem kő? Rajtam már az sem segítene, áh! Az én szerelmi életem egy kész vicc. 16 évesen nincs pasim, és egy eldugott teremben gubbasztok. Persze, lenne aki tetszene, de.. az nem fog össze jönni.. nekem nem.. az én szerencsémmel nem. Ő is itt van az osztállyal, biztos valamerre nézelődik. Talán nekem is vissza kéne mennem.. De mégis minek? Itt is kő, ott is kő.. Most akkor már nem mindegy?! A tanár úgy sincs itt, majd csak pár perc múlva fog beállítani rikácsolva, mondván, hogy ha nem sietünk, akkor lekéssük a buszt. Jellemző, mintha csak mi tehetnénk róla..
-Én visszamegyek az elejére. - ez az Ő hangja.- Elegem van a rohadt kövekből, már fáj tőlük a szemem is..
Ezeket mondta a kinti folyosó valamelyik részéből, majd tényleg elindult. A fapadló halkan nyikorgott, ahogy rálépett. Lassan közeledik felém. A szoba, ahol vagyok a folyosó egyik sarkának elágazódásából nyílik, keskeny átjáró, egy kanyar után pedig a kis szoba. Ahogy ezen gondolkodok, ő is megállt. Abbamaradt a recsegés. „Menj tovább.. kérlek.. ne gyere ide.. nincs itt senki..” gondoltam magamban. Hasztalan. Befordult a sarkon, végig a folyosón és végül odaért mellém a sötét kis terembe.
Nem kis meglepődés látszott az arcán, ahogy meglátta, hogy én ott ülök a földön, falnak támasztott háttal és őt nézem ideges tekintettel.
-Hát te? - kérdezte.
-Ugyanezt kérdezhetném. - válaszoltam mosolyogva, de kicsit gúnyosan.
Leült mellém a földre. „Miért ült le mellém a földre?” Elkezdte ő is a szemben levő ametiszteket bámulni.
-Mióta ülsz itt? - kérdezte végül.
-Úgy fél órája. - válaszoltam – Jó kis menedékhelynek tűnt.
Próbáltam lazának mutatni magam, de igazából rettentően ideges voltam. Az ember, aki tetszik.. itt ül velem kettesben egy kis sötét szobában, és beszélget velem..
-Az. - mondta rá végül.
Most mi legyen? Mit mondjak neki? Mit szabad ilyenkor mondani? Nem is ismerem, nem tudom mit kedvel, nem tudok semmit.. csak azt, hogy szeretem. Azt hiszem, ezt hívják vak szerelemnek. Ami sosem válhat valóssá, mert ha valós lenne, akkor elvesztené a vakság izgalmát.. De mégis.. azt kívánom.. azt akarom.. hogy valahol.. ő is viszont szeressen engem. Olyan nagy kérés ez? Csak egyszer..
Mintha csak a gondolataimra felelt volna, vidáman rám mosolygott. Ezt meg mégis mire véljem? Ettől, ha lehet, csak még jobban megszeppentem. Visszafordította a fejét a kövekhez, majd végül ő kezdett el beszélni:
-Jók a fények itt.. -kezdte- Nagyon jól meg vannak világítva a kövek. Úgy csillognak.. - itt kicsit elgondolkozott - Majdnem olyan szépen, minta a te szemeid..
Erre az utolsó félmondatra végül rám nézett. Nem tudtam, hogy most tényleg komolyan beszél-e. Nem lepődnék meg rajta kicsit sem, ha csak ugratna. De mégis.. Sötét szoba.. fények.. de az nem lehet.... képtelenség, hogy ő szeressen engem. Egyszerűen ellent mondana mindennek. Persze, mindig is erre vágytam, de sosem hittem, hogy egyszer tényleg bekövetkezik. Hirtelen felálltam és megigazítottam a ruhámat.
-Szivatsz. - jelentettem ki vádlóan.
Erre azonban ő is felállt. Két tenyerét a két vállam fölött a falra nyomta. Körbekerített. Még mindig ugyanazt a komoly arcot vágta.
-Nem szivatlak. - mondta.
Ezen egy kicsit elgondolkodtam, de végül megfogtam a jobb karját, és átbújtam a keze alatt.
-Szivatsz. -ismételtem újra.
Most ő kapta el az én jobb kezemet. Ezúttal nem mondott semmit, csak magához húzott. Olyan határozottan, hogy nem lehetett neki ellenállni. Két kezével átölelt, magához szorított és.. megcsókolt. Eltökélten, de mégis gyengéden, igazi szenvedéllyel, amire csak az képes, aki tényleg szerelmes. A szemem egy pillanatra tágra nyílt, majd aztán szép lassan lecsukódott. Ott öleltük és csókoltuk tovább egymást abban a kicsi, sötét szobában, a csillogó ametisztek között..
Jó, ennek most főleg az az oka, hogy kísérletezgetek. PhotoShop CS2, első szárnypróbálgatásai. Olvastam pár tutorialt, néztem videókat, és ki akartam próbálni, és végül megszületett: EZ!
Nekem tetszik, talán kicsit egyszerű, mert nincs rajta annyi kép, de hidd el.. így is megszenvedtem vele. Effektek, áttűnések, mintázatok.. pff.. de nyomon vagyok! Végre megtudtam, hogy hogyan lehet menüpontokat a fejlécre linkelni, és ettől most annyira boldog vagyok! Viszont így nagyon üresnek néz ki a bal oldal xD Na majd csinálok oda is valamit..
Kódokat már egész profin írom át, előbb c-box szín és igazítás, aztán oldal CSS, bejegyzésekhez külön is van, a fenti képet meg kell változtatni, meg van még a zenedoboz is.. Szerencsére nem olyan vészes, mint amilyennek tűnik.
A fejlécen amúgy nem "elszúrtam" a kivágást, hanem az direkt ilyen akart lenni, hogy a szélén van valami kis minta. Neko cica, a kezében CSOKIVAL, hát lehetett erre nemet mondani?!
Az igazság az, hogy ezt egyszer már elkezdtem írni, csak véletlenül benyomtam a vissza gombot és.. most meg nincs kedvem előlről kezdeni, úgyhogy csak annyit írnék, hogy:
Jó, oké rajtuk túl teszem magam, még igazán becenevük sem volt.. /"a hegedűs fazon meg a gitáros" "cipelem a sorsomat" hát most nem bírtad el../
Negyela Bernadett
Na rajta jobban kiakadtam.. NE MÁR! Berni.. Háát.. "Megy el a Bernadett.."
Mondjuk én /pécsiként, és tiniként is/ az Immigrants-eseket favorizálom. De /és itt nem akarok senkit sem megsérteni/ szerintem az énekes tök úgy néz ki mint Justin Bieber.. És ezt most nem jó értelemben mondom.. Idegesít, ahogy folyton belenyomják a kamerát a képükbe és a srác olyan üveges tekintettel néz rám.. Wah.. De ettől függetlenül a daluk jó volt!
Bár az első /még a válogatón/ még mindig jobban tetszett..
A Quantum-osok szokás szerint királyak voltak, Jennifer, Plazma és "Pavarotti" szintén. "Prügy" és "a szájharmónikás fazon" most sem tudtak maradandó élményt szerezni nekem. Ez van. Kár, hogy kettesével dobálják ki a versenyzőket, így elég hamar vége lesz..
Puzsér meg hát.. Áhh! Mondjuk most az élő adásban már ő is visszafogja magát, de a nézései! x"D
Na jó, oké, nem szennyezem itt tovább az oldalt ilyenekkel.. végül is ennek tényleg semmi köze az animékhez, de jól esik leírni.. Na pá!
A mai nap sikerült végigolvasnom a könyvet.. 400 oldal/két nap, úgy, hogy 4 napja még a könyv létezéséről sem tudtam. Bizony, ez kb. úgy zajlott le, hogy csütörtökön böngésztem a neten és valami könyvajánlóban megtaláltam ezt. Elolvastam a leírását:
..meghal..újra élheti az élete utolsó napját.. hétszer.. mit tesz?.. szerelem.. titkok.. igazság..
És ezek azok a szavak, amik tökéletesen fel tudják kelteni az érdeklődésemet egy könyv iránt. Ott helyben eldöntöttem, hogy: "Én ezt elolvasom." Egyszerű késztetés. Tudtam, hogy EZT A KÖNYVET ÉN EL FOGOM OLVASNI, ÉS KÉSZ! Rákerestem a könyvtár online címjegyzékében, és hopp! MEGVAN NEKIK! ÉS MÉG KÖLCSÖNÖZHETŐ IS!
Mondanom sem kell, pénteken suli után az első dolgom volt elvágtatni a könyvtárba.. Apróbb kitérő a tűző napon, mit számít.. Neten megnéztem a sorszámát is, meg minden, első emelet O32.. O32.. Itt is van!
"Huh, ez de rohadt vastag.."
De ha már itt vagyok, akkor nem tágítok nélküle! Szóval meglett, elhoztam, sikerült! És azóta két napon keresztül "zombi módban" olvastam. És most vége. Szipp-szipp.. Olvastam volna még, és a vége is.. Olyan hirtelen lett elvágva.. Nem volt még elég, az agyam fel sem tudta rendesen dolgozni.. És most itt vagyok 2 nap után, és.. eltelt két napom és.. És most nem tudom, hogy hogyan tovább..
Mindig ez van! Rácuppanok egy könyvre /annak ellenére, hogy tudom, hogy úgyis ez lesz a vége/ aztán meg, amikor tényleg vége, teljesen magamba zuhanok és kezdődik a
"Vége? Most tényleg? De TÉNYLEG? Biztos? Nincs 2. rész? Se folytatás? Vége? De most tényleg? Komolyan? Még nem lehet vége! Vagy mégis vége? VÉGE??"
és ez folyamatosan pár órán/napon keresztül. De nyugi, rendben leszek. ^^ Ez nálam normális jelenség, csak kicsit rákattantam erre a sztorira, illetve lehet, hogy nem is pont erre a sztorira, hanem talán inkább csak úgy éreztem, hogy végre van valami izgalmas, ami más, mint ami a normális hétköznapokban történik, és ténylgeg tudok azonosulni vele..
"És most vége.. De tényleg VÉGE? Nincs utóirat? Valami lábjegyzet, szövegmagyarázat, vagy BÁRMI? Vége? De most tényleg? KOMOLYAN? De tényleg? TÉNYLEG VÉGE??"
Gondoltál már valaha arra, hogy mi lenne, ha újraélhetnéd egy napodat? Mit tennél? Mit tennél másként? Milyen lenne, ha mindent tudnál előre és megváltoztathatnád a neked nem tetsző dolgokat?
És mi lenne, ha mindezt hétszer is megtehetnéd?
A történet főhőse Samantha Kingston, egy 17 éves végzős gimnazista lány. 3 barátnőjével együtt a suli legnépszerűbb lányainak számítanak. Bulik, pasik, móka, kacagás, és a többiek cikizése egyaránt a feladataikhoz tartozik. Február 12-e is csak egy átlagosnak mondható napnak indult Samantha életében. Honnan is gondolhatta volna, hogy ez lesz az utolsó nap az életében? De mégis az lett.
Illetve mégsem. Ugyanis kapott még további, összesen hét lehetőséget arra, hogy újra élje ezt a napot, és azt tehessen, amit csak akar. Ennek a hét napnak a történéseit foglalja magába ez a könyv. Szerelmek, árulások, barátok, csalódások és halál. Mit tesz az utolsó napjaiban, miket érez és mikre jön rá? Rég elfojtott titkok, és elfeledett/eltemetett/ érzések követik végig a történet cselekményét.
Ez az utolsó hét kész szenvedés volt, DE! Megérte. /legalábbis remélem/ Ma hoztam egy új cikket, címe: Anime Szivárvány. Elég fura gondolat, de csinálni akartam valamit, és ehhez volt kedvem, szóval.. "Nehogymár kárbavesszen egy nap" alapon megcsináltam. Olvassátok el/nézzétek meg, közel sem az összes van felsorolva, mindegyikhez tudtam volna még rakni minimum kettőt-hármat.
Ma elkezdtem olvasni egy könyvet is: Mielőtt elmegyek. /nem félreérteni/ 400 oldalas, most vagyok a 30-nál, eddig egész ígéretesnek tűnik, bár lehet, hogy csak én látom bele a dolgokat. Nade szó ami szó, most az elkövetkezendő pár napban SZABAD VAGYOK /szabad lennék, ha nem lenne családom..pff/ szóval MAJDNEM SZABAD VAGYOK! Éppezért nyugodtan lehet nyaggatni mindenféle kéréssel, kérdéssel, egyebekkel..
Ne Lopj, Ne Hazudj, és lehetőleg Ne Sértegess más embereket ezen az oldalon. Ha problémád van, azt jelezd a Panaszkönyvbe, és ne a Chatet szennyezd vele.
AJÁNLOM AZ OLDALT
"Ha igaz az, amit mondanak, és az élet tényleg csak a legvégén nyer értelmet.. akkor vajon minden, amit addig teszünk, az értelmetlen és felesleges? Ezt sohasem tudtam elfogadni."
"Miért hisszük azt, hogy mi megválthatjuk a világot? Miért gondoljuk azt, hogy általunk ez a hely jobb lehet? Miért reménykedünk és miért bízunk más emberek jóságában? Miért van erőnk mosolyogni, és a legkilátástalanabb helyzetekben azt mondani: "Jól vagyok."? Mert mi is csak emberek vagyunk." 
Az előző bejegyzésben olvashattad "A Szörny" című kreációmat. Ez egy versenyre készült, nemes egyszerűséggel egy szörny napját kellett leírni az emberek között.. na jó, a végén kicsit messzire mentem, de a gondolkozós rész az egyértelműen megvolt benne. ^.^"
Szörny? Mindig, mindenki ezt mondta rám, de vajon tényleg így van-e? Ki dönti el, hogy valaki szörny lesz-e vagy sem? Vajon ez tényleg előre el van rendelve még a születés előtt? Vagy én tettem valamit, amivel ellene lettem a természetnek? Mégis milyen jogon merészelnek engem egyáltalán szörnynek nevezni? Persze.. én tényleg egy szörny vagyok. Valódi, emberek testén élősködő démon. A sötétben járkáló fenevad, amit ember nem fékezhet meg. Mert még ő sem tud uralkodni magán. Mások legalábbis ezt gondolják. De mi lenne akkor, ha még is képes lennék rá? Akkor vajon minek neveznének?
Jó, ennek most főleg az az oka, hogy kísérletezgetek. PhotoShop CS2, első szárnypróbálgatásai. Olvastam pár tutorialt, néztem videókat, és ki akartam próbálni, és végül megszületett: EZ!
